nemzetközi kapcsolatok
Across
- 2. Jelentős katonai erővel és különleges nemzetközi befolyással rendelkező állam.
- 4. Regionális befolyással rendelkező állam.
- 6. Az emberi jogok azon elve, amely az azonos méltóságot és társadalmi jogokat hangsúlyozza.
- 8. Egy adott korszak globális politikai, gazdasági és hatalmi viszonyainak rendszere.
- 9. Az állam önálló főhatalma és döntési képessége.
- 15. Dominanciaképességgel rendelkező, a bipoláris világrend által létrehozott hatalmi kategória.
- 19. A közösségi és kollektív jogok mögött álló alapelv.
- 20. Olyan világrend, amelyben két meghatározó hatalmi központ áll egymással szemben.
- 22. Egy állam vagy állami intézmény más országokkal kialakított kapcsolatrendszere.
- 23. A külpolitika megvalósításának egyik legfontosabb eszköze.
Down
- 1. Áruk, szolgáltatások vagy technológiák be- vagy kivitelének teljes vagy részleges tilalma.
- 3. Olyan világrend, amelyben több jelentős hatalmi központ létezik
- 5. Az emberi jogok azon csoportjához kapcsolódó érték, amely az egyént az állami önkénnyel szemben védi.
- 7. Államtól független, nem kormányzati szervezet rövidítése.
- 10. Olyan világrend, amelyben egyetlen meghatározó hatalmi központ dominál.
- 11. (2 szó egyben)Minden embert emberi mivoltánál fogva megillető alapvető jogosultságok.
- 12. A nemzetközi kapcsolatok hagyományosan legfontosabb szuverén szereplője.
- 13. Azt vizsgáló megközelítés, hogy a társadalmi folyamatoknak milyennek kellene lenniük.
- 14. Tapasztalatokra, megfigyelésekre és tényekre épülő megközelítés.
- 15. Egy szereplő magatartásának megváltoztatását célzó büntető vagy korlátozó intézkedés.
- 16. A világ politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatainak egyre szorosabb összekapcsolódása.
- 17. Emberek országhatárokon át történő tartós vagy ideiglenes helyváltoztatása.
- 18. Korlátozott hatalmi képességű állam; meghatározására többféle földrajzi, népességi és gazdasági megközelítés létezik.
- 21. Az állam más államok és nemzetközi szervezetek irányában követett tudatos stratégiája.